Hogyan lehet "élni" egy gyermek elvesztése után?

Hogyan lehet "élni" egy gyermek elvesztése után?

Hit nélkül ...se élni nem lehet

2022. február 06. - Édes Anya

Igen, a világ és a valamiféle rendbe vetett hit összeomlott. Se cél, se érzelmek, semmi. Olvastam, hogy akik korábban vallásosak voltak, ilyen helyzetbe kerülve hitüket vesztették. Vagy fordítva. Akik korábban nem voltak vallásosak, kapaszkodó után kutatva megtalálták maguknak a vallást. A Kunyhó című könyvet olvastam és a belőle készült filmet is láttam. Nagyon sok embertől hallottam a tragédia után, hogy Isten a legszebb virágokat gyűjti maga köré. Már ekkor is formálódott bennem az egy istenről alkotott vélemény, de miután én is vágytam a kapaszkodóra és szembetalálkoztam egy fantasztikus emberrel, aki idegsebészként számtalan ember életét megmentette, de egy gyermekét elvesztette és hihetetlen empátiával áll az emberiséghez úgy általában - és Ő mélyen vallásos, én is szerettem volna a hitem innen felépíteni. Megkerestem őt, és ajánlása nyomán egy szerzetest. Sajnos az általa javasolt személy nem tudott velem foglalkozni, aki pedig reagált a megkeresésemre, csak online beszélgetésre volt hajlandó. Azért ez nem furcsa? A mély hit, hogy fér össze a vírusfélelemmel? Tudom, "Kunyhó" féle a válasz.

Nos a Zoom meeting felajánlásán kívül a kedves szerzetes még annyit tudott tanácsolni nekem, hogy kapaszkodjak abba a képbe, hogy Jézus teste a kereszten és édesanyja a lábai előtt virraszt este, éjszak és másnap is... Köszöntem! Nem segített.

Ja és a virág... ha egyisten és mindenható, miért az én fiam kell neki? Miért nem alkot magának saját legszebb virágszálat? Milyen hülyeség ez? Ilyen önző lenne, egy rakás ember fájdalma kell, hogy jól érezze magát? Akkor a legkevésbé sem kedves....

A bejegyzés trackback címe:

https://gyermeketgyaszolni.blog.hu/api/trackback/id/tr817237732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása