Nekem segítséget jelentenek a betűk. Írva és olvasva egyaránt. Az első hetekben a pszichológusom tanácsára minden nap leírtam, hogy mit csináltam. Mintegy szembesítve magam azzal, hogy vagyok. Mert nem akartam lenni. Meg aztán esténként leírtam ami eszembe jutott "Géniusszal" kapcsolatban. Egy emlék, valaki hozzászólása, egy érzés..... meg persze nagy betűkkel a NINCS és a SOHA. Ez a nagyon nagy baj. Olyan könnyen dobálózunk a mindig és soha szavakkal miközben nem is vagyunk tisztában a jelentésükkel. Azzal, ha valami megváltoztathatatlan. Talán ezért a legnehezebb beletörődni. Mindig azt képzeljük, hogy van közünk a sorsunkhoz. Ha nem is vagyunk aktívak, csak sodródunk, az is a mi döntésünk. hagyjuk, hogy sodorjanak az események. Mert néha kényelmesebb semmit sem csinálni.

Most én is gyakran találom magam ilyen állapotban. Félig katatón módon csak fekszem behúnyt szemmel. Nem akarom kinyitni. Csak elképzelek egy helyzetet vagy emléket Gordiusszal. Merthogy az agy nem tesz különbséget aközött amit lát és amire emlékszik. Most épp így élem túl a napokat. Meg az olvasással. Belemerülök egy könyv nyújtotta világba vagy gondolatok szívok magamba, mint kis homokszemeket, amelyek egy nap talán összeállnak kavicsokká, majd kövekké és esetleg alapul szolgálhatnak valamiféle hit kialakulásához. Kellene...